Az Anima - a nőiség archetípusa

Az Anima és az Animus olyan személyiségkomplexumok, amelyek mindkét nemben megtalálhatók. Az ellentétes nemű pólusok potenciálként a lélek mélyén, a tudattalanban bujkálnak, és archetipikus képekben befolyásolnak. Az Anima és az Animus, akárcsak az Árnyék, megjelenhet belső képekben (álmok, fantáziák) és más emberekbe vetülten. Ez utóbbiról akkor beszélhetünk, ha a környezetünkben egy másik nembeli személy lesz tudattalanunk hordozója, anélkül, hogy észrevennénk, hogy a másik lelkünk egy darabjának megtestesítője, amelyhez – jobb híján – így próbálunk meg hozzáférni. A belső reprezentánsok, ha nem vagyunk képesek magunkat megkülönböztetni tőle, a férfiaknál szeszélyeskedő, ösztönöktől uralt, nőies karakterben, nőknél racionalizáló, mindig mindent jobban tudó karakterben mutatkoznak meg. Az Anima, mint a férfi tudattalanjában a nőiség archetípusa, a feminin pszichológiai tendenciák megtestesítője, amelyek bizonytalan érzésekben, az irracionalitás iránti fogékonyságban, a természethez való vonzódásban, személyszeretet képességében öltenek testet. 

A férfi animájának a karakterét rendszerint és elsősorban a valós anya formálja. Ha a férfi úgy érzi, hogy anyja negatív figura, animája ingerlékenységben, depressziós hangulatokban, bizonytalanságban, sértődékenységben nyilvánul meg. Ezek a hangulatok a férfit nyomasztják és „… egyfajta tompaságot, betegségtől, impotenciától vagy balesettől való félelmet okoznak. Az egész élet nyomasztóvá válik. A sötét hangulatok öngyilkosságra csábíthatják a férfit, ilyenkor az Anima haláldémonná válik” (Franz). Egy másik negatív Anima-megnyilvánulás a férfiban a rosszindulatú, csípős megjegyzések hangoztatása. Ezek a megjegyzések méregként hatnak, az Anima destruktív, romboló hatását mutatják. Egy harmadik negatív Animahatás a tündérmesék királylányának alakjaihoz hasonlóan teljesíthetetlen feladatok elé állítják a kérőket, és ezért halállal lakolnak. Az erotikus fantáziák az Anima leggyakoribb megnyilvánulási formái. Ez az Anima „nyers és primitív vonatkozása, ami csak akkor válik kényszerítővé, ha a férfi nem ápolja megfelelően érzelmi kapcsolatait, illetve ha az élettel szembeni érzelmi viszonyulása infantilis marad - írja Franz. Ha a férfi anyával való tapasztalata pozitív és avval azonosul, elpuhult, nőies karaktert eredményez.

Az Anima pozitív oldala például akkor érvényesül, ha a férfi a logikus gondolkodás útján képtelen valamit felfogni a tudattalanjából. Ilyenkor az Anima avval a belső világgal teremt kapcsolatot, mely a logikus gondolkodás számára hozzáférhetetlen. Az Anima legpozitívabb tulajdonsága is ebben a „mélységgel” való kommunikálás, ami – mint arra Jung is rámutat – az Ego és a Selbst között valósul meg.

Egy kritikus élethelyzet vagy neurotikus megbetegedés önmagától is kioldja azt a lelkiélet-tevékenységet, amelyben az Anima közvetítésével az archetípusok veszik át a személyiség vezetését. „Ő a jámbor ember paradicsomában a kígyó. Maga az élet, jó és rossz egyaránt” (Jung). Ha a férfi meghallja, amit az Anima, a „belső világ vezetője” sugall, ha tudomásul veszi és használja az általa közvetített érzelmeket, hangulatokat, vágyakozásokat és a fantáziákat, akkor azok valamilyen formában rögzülnek is: írásban, zeneszerzésben, táncban, festészetben.

Jung szerint az Anima négy fejlődési szakaszon megy át. Az első az ösztönös, pusztán biológiai kapcsolatok szintje, a második a romantikus, esztétikai szint – szexuális elemekkel –, a harmadikon a szerelem spirituális magasságokba emelkedik, a negyediken pedig maga a bölcsesség lakozik. A pszichikus fejlettségnek ezt a legmagasabb szintjét csak nagyon kevesen érik el.

A személyiség szerkezete, a személyiségkomplexumok

Jung, akárcsak Freud, a pszichét alapvetően két nagy tartományra, tudatosra és tudattalanra osztja fel, ez utóbbit azonban újabb két részre bontja: személyes és kollektív tudattalanra. Jung Freuddal ellentétben a tudattalant nem csupán „szemetesládának” tartja, szerinte pozitív funkciót is betölt a személyiség fejlődésében és a lelki egészségben. 

A tudat a pszichének azon tartománya, amelyet az egyén aktívan önmaga részének érez. Minden egyéb pszichológiai folyamat a tudattalan körébe tartozik. A személyes tudattalan az individuális személyiség integráló elemeit tartalmazza, a kollektív tudattalan a psziché általánosan jelen levő, önmagával azonos alapja. Magába foglalja mindazokat az érzéseket, gondolatokat, melyek az egyén tudatából „elvesztek”, valamint azokat a tartalmakat, melyek sohasem voltak tudatosak. Ez utóbbiak bizonyos lélektani folyamatok öröklött lehetőségei, melyek minden ember agyában „előhuzalozottak”, kultúrától és kortól függetlenül. Ösztönös akciók és reakciók leképeződései, amelyek magukban foglalják a testi-lelki érést, növekedést, öregedést, egyszóval az egyetemes emberi folyamatokat. Ide tartoznak az archetípusok is.

Jung az emberiség összegződött, sűrített őstapasztalatainak, olyan potenciális működési módoknak tekinti az archetípusokat, amelyeknek pályáin legbensőbb ösztönkésztetéseink és minden más kibontakozásunk haladhat. Az ősképek nem tudatosítható, formális elemek, melyek koronként, kultúránként és egyénenként más-más tartalommal telítődnek, bár a szerkezet, a váz ugyanaz marad. Ily módon a képzetek sokféle ábrázolással ölthetnek testet, jóllehet a tartalom ugyanannak az ismétlődő tapasztalatnak a lenyomata. Például az „erő” formalizálódhat az egyéni tapasztalatok és a kultúra függvényében más és más szimbólumokban, nap vagy oroszlán képében, de hogy egy napjainkhoz jobban illő példával is illusztráljuk: akár egy nagy, fekete terepjáró képében is. Az archetípus az adott kultúra által megkövetelt és az adott korban érthető „nyelven” kommunikál. Jung az archetípusokra vonatkozó feltételezését arra alapozza, hogy az elme kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé, így a kollektív tudattalan szintjén mindenki épp olyan egységesen emberi, mint a testi adottságok legalapvetőbb szintjén.

A kollektív tudattalan különböző rétegekre osztható. Jung fogalmazásában ez így képzelhető el: „… el kell fogadni azt a tényt, hogy a tudattalan psziché meghaladja, és minden oldalról körülveszi a tudatot. A tudattalan tartalmak egyrészt, visszafelé a pszichológiai állapotokkal és archetípusos adatokkal kapcsolják össze a tudatot, előrefelé pedig az intuíció segítségével meghosszabbítják azt".  Könnyebb elképzelni, ha a személyiséget réteges elrendezésűnek tekintjük, és a személyes tudattalanból haladunk kívülről befelé. A személyes tudattalan alatt található indulataink és ősi ösztöneink azon területe, amelyet megnyilvánulásukkor néha képesek vagyunk kontrollálni, de az alatta levő régió már olyan tartalmakat foglal magában, amelyek tudattalanunk legsötétebb zugából törnek elő kontrollálhatatlanul, és amelyek az Ego számára teljes mértékben nem megismerhetőek.

A Jung által megalkotott személyiségkomplexumok (Ego, Selbst, Persona, Árnyék, Animus, Anima) a tudatos, illetve tudattalan tartalmakban különböző mértékben merülnek el vagy emelkednek ki. E két szféra komplementer és kompenzatórikus viszonyban áll, tehát nem csak kiegészítik egymást, hanem egyensúlyra is törekednek, a köztük levő határvonal mindkét irányba elmozdulhat.