Jung,
akárcsak Freud, a pszichét alapvetően két nagy tartományra, tudatosra és
tudattalanra osztja fel, ez utóbbit azonban újabb két részre bontja: személyes
és kollektív tudattalanra. Jung Freuddal ellentétben a tudattalant nem csupán
„szemetesládának” tartja, szerinte pozitív funkciót is betölt a személyiség
fejlődésében és a lelki egészségben.
A tudat a pszichének azon tartománya, amelyet az egyén
aktívan önmaga részének érez. Minden egyéb pszichológiai folyamat a tudattalan
körébe tartozik. A személyes tudattalan az individuális személyiség integráló
elemeit tartalmazza, a kollektív tudattalan a psziché általánosan jelen levő,
önmagával azonos alapja. Magába foglalja mindazokat az
érzéseket, gondolatokat, melyek az egyén tudatából „elvesztek”, valamint azokat
a tartalmakat, melyek sohasem voltak tudatosak. Ez utóbbiak bizonyos lélektani
folyamatok öröklött lehetőségei, melyek minden ember agyában „előhuzalozottak”,
kultúrától és kortól függetlenül. Ösztönös akciók és reakciók leképeződései,
amelyek magukban foglalják a testi-lelki érést, növekedést, öregedést,
egyszóval az egyetemes emberi folyamatokat. Ide tartoznak az archetípusok is.Jung az emberiség összegződött, sűrített őstapasztalatainak, olyan potenciális működési módoknak tekinti az archetípusokat, amelyeknek pályáin legbensőbb ösztönkésztetéseink és minden más kibontakozásunk haladhat. Az ősképek nem tudatosítható, formális elemek, melyek koronként, kultúránként és egyénenként más-más tartalommal telítődnek, bár a szerkezet, a váz ugyanaz marad. Ily módon a képzetek sokféle ábrázolással ölthetnek testet, jóllehet a tartalom ugyanannak az ismétlődő tapasztalatnak a lenyomata. Például az „erő” formalizálódhat az egyéni tapasztalatok és a kultúra függvényében más és más szimbólumokban, nap vagy oroszlán képében, de hogy egy napjainkhoz jobban illő példával is illusztráljuk: akár egy nagy, fekete terepjáró képében is. Az archetípus az adott kultúra által megkövetelt és az adott korban érthető „nyelven” kommunikál. Jung az archetípusokra vonatkozó feltételezését arra alapozza, hogy az elme kialakulása ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a testé, így a kollektív tudattalan szintjén mindenki épp olyan egységesen emberi, mint a testi adottságok legalapvetőbb szintjén.
A kollektív tudattalan különböző rétegekre osztható. Jung fogalmazásában ez így képzelhető el: „… el kell fogadni azt a tényt, hogy a tudattalan psziché meghaladja, és minden oldalról körülveszi a tudatot. A tudattalan tartalmak egyrészt, visszafelé a pszichológiai állapotokkal és archetípusos adatokkal kapcsolják össze a tudatot, előrefelé pedig az intuíció segítségével meghosszabbítják azt". Könnyebb elképzelni, ha a személyiséget réteges elrendezésűnek tekintjük, és a személyes tudattalanból haladunk kívülről befelé. A személyes tudattalan alatt található indulataink és ősi ösztöneink azon területe, amelyet megnyilvánulásukkor néha képesek vagyunk kontrollálni, de az alatta levő régió már olyan tartalmakat foglal magában, amelyek tudattalanunk legsötétebb zugából törnek elő kontrollálhatatlanul, és amelyek az Ego számára teljes mértékben nem megismerhetőek.
A Jung által megalkotott személyiségkomplexumok (Ego, Selbst, Persona, Árnyék, Animus, Anima) a tudatos, illetve tudattalan tartalmakban különböző mértékben merülnek el vagy emelkednek ki. E két szféra komplementer és kompenzatórikus viszonyban áll, tehát nem csak kiegészítik egymást, hanem egyensúlyra is törekednek, a köztük levő határvonal mindkét irányba elmozdulhat.
