Az Árnyékod is te vagy

Az Árnyék a Persona ellenkező oldalon levő párja. Míg a Persona elsősorban a személyiség külvilág felé vállalt, pozitív oldalát, a társadalmilag kívánatos vonásokat tartalmazza, addig a javarészt a személyes tudattalanban megbúvó Árnyék a sötét, és/vagy az elutasított, elfojtott (nem vállalt) tulajdonságokat. Tévesen sokan azt hiszik, az Árnyéknak csupán rossz aspektusai vannak, ami talán a kifejezés negatív konnotációjából ered, holott jelentésében nem az dominál, hogy az általa képviselt tulajdonság „sötét”, hanem azt, hogy „sötétben van”, tehát tudattalan. Ily módon egy bűnöző tudatos egója mellett a morális értékek állnak az Árnyékban, míg egy szentéletűnek az erkölcsösséggel és a jósággal össze nem férő aspektusai. 

 Az Árnyék a tudattalan legkönnyebben hozzáférhető alakzata, elsősorban a személyes tudattalant jeleníti meg, de van archetipikus Árnyék is (Lucifer, Mefisztó, ördög). Árnyékszemélyiségünk „napfényre hozása” rendkívüli fontos feladat: a lehasadt komplexeket csak a megismerés és elfogadás révén tudjuk a személyiségbe integrálni és humanizálni. Az Árnyékot nem lehet egyszer s mindenkorra megismerni, mivel mindig van olyan személyiségrészünk, amely a sötétben bújik meg, ezért a velük való szembesülés élethosszig tartó feladat. Az Árnyék a projekcióra rendkívül hajlamos, így azon tulajdonságaink, melyeket nem ismerünk fel magunkban, másokra vetülnek és intenzív érzelmek formájában nyilvánulnak meg. Ilyenek az ellenszenv, a düh, vagy ennek ellentéte, a rajongás. Találkozhatunk Árnyékunkkal belső, szimbolikus vagy külső, konkrét alakként. A második esetben latens tulajdonságainkat kivetítjük egy konkrét személyre. „Ám néha minden, ami az Ego számára ismeretlen, az Árnyékba olvad bele, beleértve a legértékesebb, legmagasabb erőket” (Franz). Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy ha ezt a részünket nem ismerjük fel, ellenségünkké válik, ha viszont felismerjük és megfelelő módon sikerül integrálni, a fejlődést eredményezi.Az Árnyék felismerése gyakran esik egybe a funkcionális és lélektani típus tudatos felismerésével. A nem kellően differenciált funkció és a kezdetlegesen kifejlődött valójában „árnyoldalaink”, azaz a velünk született kollektív hajlam, amelyet morális, esztétikai vagy más alapon elvetünk és elfojtva tartunk, mert ellentétben áll tudatos elveinkkel. Amíg valaki csak a fő funkcióját fejlesztette ki, és a külső-belső valóságot szinte kizárólag a pszichéjének ezzel az oldalával fogja csak föl, addig a másik három funkciója elkerülhetetlenül sötétben marad. Az egyén feladata, hogy visszaszerezze ezen tulajdonságokat és tudatosítsa, majd integrálja azokat pszichéjébe (Jacobi, 2009). Nehezíti a helyzetet, hogy „… nem lehetünk biztosak benne, vajon pusztán önmagunk árnyékos részeivel vagy az ősvalónkkal, esetleg egyidejűleg mindkettővel van-e dolgunk. 

"Előre megjósolni azt, vajon sötét kísérőnk a legyőzendő hiányosságokat szimbolizálja-e vagy az élet egy olyan részét, melyet el kell fogadnunk – ez egyike azon legnehezebb problémánknak, amellyel az individuáció során találkozhatunk” - írja Franz. Jung szerint az Árnyékban különösen jól kimutatható a jó és rossz dichotómiájának viszonylagossága, amire Jung oly sokszor felhívja a figyelmet: „Az az ember, aki tudja, mit tesz, ha rosszat cselekszik, juthat ugyan üdvösségre, egyelőre azonban a pokolban van. Mert a rossz, ha elkövetik, ámbár tudatosan, akkor is rossz és így is hat. Viszont ha az ember nem lépett volna erre az útra, ezt a lépést nem tette volna meg, abból talán lelki elcsökevényesedés lett volna, visszalépés a belső fejlődésben, infantilis gyávaság”.