Az Anima - a nőiség archetípusa

Az Anima és az Animus olyan személyiségkomplexumok, amelyek mindkét nemben megtalálhatók. Az ellentétes nemű pólusok potenciálként a lélek mélyén, a tudattalanban bujkálnak, és archetipikus képekben befolyásolnak. Az Anima és az Animus, akárcsak az Árnyék, megjelenhet belső képekben (álmok, fantáziák) és más emberekbe vetülten. Ez utóbbiról akkor beszélhetünk, ha a környezetünkben egy másik nembeli személy lesz tudattalanunk hordozója, anélkül, hogy észrevennénk, hogy a másik lelkünk egy darabjának megtestesítője, amelyhez – jobb híján – így próbálunk meg hozzáférni. A belső reprezentánsok, ha nem vagyunk képesek magunkat megkülönböztetni tőle, a férfiaknál szeszélyeskedő, ösztönöktől uralt, nőies karakterben, nőknél racionalizáló, mindig mindent jobban tudó karakterben mutatkoznak meg. Az Anima, mint a férfi tudattalanjában a nőiség archetípusa, a feminin pszichológiai tendenciák megtestesítője, amelyek bizonytalan érzésekben, az irracionalitás iránti fogékonyságban, a természethez való vonzódásban, személyszeretet képességében öltenek testet. 

A férfi animájának a karakterét rendszerint és elsősorban a valós anya formálja. Ha a férfi úgy érzi, hogy anyja negatív figura, animája ingerlékenységben, depressziós hangulatokban, bizonytalanságban, sértődékenységben nyilvánul meg. Ezek a hangulatok a férfit nyomasztják és „… egyfajta tompaságot, betegségtől, impotenciától vagy balesettől való félelmet okoznak. Az egész élet nyomasztóvá válik. A sötét hangulatok öngyilkosságra csábíthatják a férfit, ilyenkor az Anima haláldémonná válik” (Franz). Egy másik negatív Anima-megnyilvánulás a férfiban a rosszindulatú, csípős megjegyzések hangoztatása. Ezek a megjegyzések méregként hatnak, az Anima destruktív, romboló hatását mutatják. Egy harmadik negatív Animahatás a tündérmesék királylányának alakjaihoz hasonlóan teljesíthetetlen feladatok elé állítják a kérőket, és ezért halállal lakolnak. Az erotikus fantáziák az Anima leggyakoribb megnyilvánulási formái. Ez az Anima „nyers és primitív vonatkozása, ami csak akkor válik kényszerítővé, ha a férfi nem ápolja megfelelően érzelmi kapcsolatait, illetve ha az élettel szembeni érzelmi viszonyulása infantilis marad - írja Franz. Ha a férfi anyával való tapasztalata pozitív és avval azonosul, elpuhult, nőies karaktert eredményez.

Az Anima pozitív oldala például akkor érvényesül, ha a férfi a logikus gondolkodás útján képtelen valamit felfogni a tudattalanjából. Ilyenkor az Anima avval a belső világgal teremt kapcsolatot, mely a logikus gondolkodás számára hozzáférhetetlen. Az Anima legpozitívabb tulajdonsága is ebben a „mélységgel” való kommunikálás, ami – mint arra Jung is rámutat – az Ego és a Selbst között valósul meg.

Egy kritikus élethelyzet vagy neurotikus megbetegedés önmagától is kioldja azt a lelkiélet-tevékenységet, amelyben az Anima közvetítésével az archetípusok veszik át a személyiség vezetését. „Ő a jámbor ember paradicsomában a kígyó. Maga az élet, jó és rossz egyaránt” (Jung). Ha a férfi meghallja, amit az Anima, a „belső világ vezetője” sugall, ha tudomásul veszi és használja az általa közvetített érzelmeket, hangulatokat, vágyakozásokat és a fantáziákat, akkor azok valamilyen formában rögzülnek is: írásban, zeneszerzésben, táncban, festészetben.

Jung szerint az Anima négy fejlődési szakaszon megy át. Az első az ösztönös, pusztán biológiai kapcsolatok szintje, a második a romantikus, esztétikai szint – szexuális elemekkel –, a harmadikon a szerelem spirituális magasságokba emelkedik, a negyediken pedig maga a bölcsesség lakozik. A pszichikus fejlettségnek ezt a legmagasabb szintjét csak nagyon kevesen érik el.