A Lényeg lényege - a Selbst

A Selbst olyan archetípus, amely éppoly sok képszerű és szimbolikus formában nyilvánul meg, mint ahány fordításban: Ősén, Mélymag, Össz-személyiség, Mélyén. Nehéz érthetően definiálni. A Selbst Jung értelmezésében az emberi psziché teljességeként határozható meg, melynek szimbóluma lehet minden, amiről az ember átfogóbb teljességet feltételez, mint önmagáról (isten, kozmosz, létezés). Ez a tudatost és tudattalant egyaránt tartalmazó teljesség a személyiség átfogó és vezérlő magja. A Selbsthez való eljutás, annak felfedezése, megélése egy dinamikus folyamat, mely egy életen át tart és a személyiség összes alkotóeleme részt vesz benne. Jung a Selbst szimbolikus megtestesülésének a mandala középpontját tartja, ami cél és forrás is egyszerre. Ezt a paradoxont Jung így oldja fel: „A Selbst nemcsak a középpont, hanem kerület is, befogadja a tudatot és a tudattalant; a pszichés totalitás centruma, ahogy az én a tudat középpontja”. Ősvalónk a művészetben gyakran ábrázolódik állatként, ami lényünk ösztönös voltára, a természethez való kapcsolódásunkra utal. Marie Louis Von Franz ezt úgy értelmezi, hogy ősvalónk kapcsolódása a természethez, illetve az egész világegyetemhez feltehetőleg abból a tényből származik, hogy pszichénk „atommagja” beleszövődik mind a külső, mind a belső világba. 

Jung a kőben, a kristályszerkezetben is „ősvalónk” szimbólumát látta, mely soha el nem vész, örökkévaló. Általában hosszú izzás (szenvedés) égeti ki a kőben rejlő fölösleges anyagot (lelki elemet). Jung úgy gondolja, hogy az életben a legtöbb ember számára legalább egyszer megadatik az „ősvaló” belső megtapasztalásának lehetősége. A Selbst többek között archetípusos álmokban, aktív imagináció útján kommunikál, de a Jung által szinkronicitásnak nevezett jelenség révén is. Az álmokról már volt szó. Az aktív imagináció a meditációhoz hasonló állapot, avval a különbséggel, hogy a tudattalan tartalmak észlelése itt a meditáló aktív részvételével történik, a képzelet tudatos irányítás alatt áll. A lélek legmélyebb rétegeit mozgatja meg annak érdekében, hogy a szimbólumok felemelkedhessenek és kifejthessék kreatív, gyógyító hatásukat. A szinkronicitás a külső és belső események jelentéssel bíró és nem véletlenszerű egybeesése, amikor maguk az események nem állnak egymással oksági összefüggésben. Minden esetben, amikor Jung ilyen, jelentéssel bíró egybeeséseket figyelt meg páciensei álomelemzései során, az derült ki, hogy az érintett személy tudattalanjában aktiválódott egy archetípus. A szinkronicitás fogalmának behozatalával Jung egy olyan utat vázol fel, melynek segítségével a lélek és az anyag kölcsönös kapcsolatának mélyebb megértése válik lehetővé. Ezek a jelenségek az individuáció jelentős fázisainak szinte állandó kísérői. 

A Selbst és az Ego viszonyáról, a kettejük rendkívül izgalmas differenciálódási folyamatáról az individuációról szóló részben lesz szó.